Hát elkezdődött...

Hát elkezdődött...
Most még csak csendesen, lassan, nyugodtan...
Még nem akarok a hétfői felpörgésre gondolni.Még élvezem azt, ami most van. Nyugi. Ráérés. Egyedüllét, ami cseppet sem magány, hanem énidő. Szeretem. Olyan ritka az ilyen.
Gyerekek mamánál, Ember túrázik, enyém a ház melege és csöndje :)
Kandalló, takaró, ágy, tea, kávé, könyv, kedvenc blogok olvasgatása, elmélkedés, megint tea, megint kávé (no para, koffeincsökkentett), almás, túrós, mákos rétes, lencseleves, arany tej, megint könyv, fürdőkádnyi illatos melegvíz, újra tea, kávé ... kell ennél jobb? Nekem nem :)
Na jó, talán még szívet melengetőbb lenne, ha odakinn hófehér lenne minden, de... ami késik, remélem az csak késik... :)

Szóval elkezdődött az év, amelynek szeptemberében 40 éves leszek. Hihetetlen. Méghogy én negyven? Milyennek is láttam gyerekkoromban a negyveneseket? Na én tuti nem olyan vagyok/leszek - vagy igen? :)

Érdekes, régebben olyan nagy jelentősége volt számomra a szilveszternek, újévnek. Fogadkozni sosem szerettem, és mégis annyira intenzíven megéltem a "valami véget ért, valami elkezdődik" érzést (valószínűleg mindig is éreztem hogy úgysem sikerülne maradéktalanul betartani a magamnak tett ígéreteket - az meg mindenképp csalódásérzést szül, ami nemszeretem érzés, ergo ha nincs fogadalom, eggyel kevesebb a feszültségforrás :) ) .
No, most semmi ilyet nem éreztem. Most inkább a "show must go on" érzés munkálkodik bennem. Pár nap, és minden folytatódik tovább: hétfőtől tekerjük újra a mókuskereket lélekszakadva, harcolunk idővel, pénzzel, magunkkal, másokkal, és végtére is tök mindegy hány évesek vagyunk mindeközben, a dolgunkat tenni kell tisztességgel így is, úgy is...
Persze közben jó lenne nem elfelejteni ÉLNI.

Elkezdődött hát egy ugyanolyan év, mint bármelyik másik. És mégis: csak munkálkodik az emberben valami érdekes számvetés érzés is. Merthát mégiscsak 40 éve formálódom, próbálkozom hasznossá, jobbá, boldogabbá lenni és tartalmasan élni ezt az ÉLET-nek nevezett létformát...

Örülök hogy sok mindent megéltem, sok rosszat magam mögött tudtam hagyni, sok tanulságot leszűrtem, megbékéltem magammal és másokkal, helyzetekkel, érzésekkel, tudok örülni mások örömének, tudom hogy élményt adni a legjobb, tudom hogy nincs tökéletesség, hogy a boldogsághoz mi kell és mi nem, tudom, hogy én magam sem vagyok hibátlan és másoktól sem várom hogy azok legyenek, szeretek és örülök ha elfogadnak és magamért szeretnek, hogy a világon a szereteten alapuló emberi kapcsolatok, kötelékek és a közösen átélt élmények a legfontosabbak, mert azok fűszerezik az életünket, minden más mellékes...

Tudatosan kerülöm a negatív dolgokat, és tudom - ezt fájó volt belátni - kerülnöm kell(ene) azokat a barátokat, ismerősöket, kollégákat is, akikhez bár sok év, esetleg rokoni szálak fűznek, de egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni. Akiken minduntalan előtörő terézanyaságommal sem tudok segíteni, mert hajthatatlanok és süketek saját nyomorúságosnak hitt, önsajnálattal és iróniával, irigységgel és félétkenységgel telt életükben dagonyázva... Muszáj belátnom, hogy egy idő után fel kell adni, el kell őket engedni, hátrébblépni, távolságot tartani vagy kilépni az életükből, mert csak idő- és energiapazarlás minden próbálkozás. Rosszkedvű, tehetetlen-dühös és iszonyatosan fáradt leszek tőlük. Nem helyénvaló ilyen érzésekre pazarolni az időt, úgyhogy egész egyszerűen (bárcsak egyszerű lenne) muszáj elszigetelődni tőlük és a nap felé fordulni, olyan emberek társaságát keresni, akik az egyszerűencsakjólérzemmagam, és a teleaszívemhálávalésboldogsággal érzést erősítik bennem pusztán a lényükkel.

Tudom, hogy örök visszaeső vagyok, nagy elánnal belekezdek dolgokba, aztán valahogy sosem vagyok elég kitartó. Fejlődnöm kell életemnek 40. évében ebben (is) :) 
Tudom, hogy sok mindent előre meg kell tervezni és a tervezetet szigorúan betartani az ember kötelező dolgait illetően ahhoz, hogy legyen ideje és pénze az ÉLETRE. Ebben már fejlődtem, de van még hová :)

Szeretnék végre tele szájjal vigyorogni, remélem ez az év az áhított ragyogó mosolyt is meghozza majd :)

Hétről hétre megtapasztalom, hogy az életkor haladása és az ülőmunka - még egy alapvetően szerencsésen vékony testalkatú nő esetében is - rossz combo :) Tudom, hogy jó úton vagyok testmozgás terén is, soha ennyit még nem mozogtam, mint az előző évben, de azt is tudom, hogy ez csak az út eleje. Ebben is következetesebbnek kell lennem. És igenis nyárra csinosabb leszek, mint valaha :)
A közösségi sport által új emberek is kerültek az életembe, akikért nem tudok eléggé hálás lenni. Kimondhatatlanul jól esik, hogy ha csak fényévenként látnak, akkor is örömmel és szeretettel fogadnak be maguk közé.

Most már azt is tudom, hogy a munkahelyi kapcsolatok nem egyenlőek a barátsággal, és hogy a legtöbb ember sajnos NEM az, aminek, akinek látszik. Sok angyalbőrbe bújt ördög grasszál köztünk... sosem tudok eléggé elővigyázatos lenni (de talán nem is akarom levetkőzni a naivitásomat- nem tudnék úgy élni, hogy eleve rosszat feltételezek az emberekről) . Köszönni ugyan nem köszönöm az élményeket kedves fiatal kolleginák, de a pofonokból is tanultam és erősödtem általuk. Annak viszont kifejezetten örülök hogy én nem vagyok olyan...

Amit tanulnom kell még: mások véleménye rólam nem minősít engem. Nem az én gondom. Nem kell mindent a szívemre vennem. Nem szerethet mindenki.
A legfontosabb hogy a körülöttem lévőknek jó legyen velem, és nekem is magammal :) , hogy tudjak nekik adni, hogy számíthassanak rám, hogy ők szeressenek, hogy ők tényleg LÁSSANAK ENGEM. A többi nem számít. 

Decemberben ismét aktivizálódott a zenész énem (nem csak az irodista), tanítottam, tettem, szerveztem, alkottam, előadtam és örömzenéltem, több esetben számomra nagyon kedves emberekkel és minden kishitűségem ellenére ismét átélhettem a csodát - az embereknek teszik amit csinálok/lunk :) , csillog a szemük, hagyják magukat bevonni, keresnek és pozitív visszajelzéseket adnak :) Hihetetlen érzés :)
Természetesen ennek a szálnak a folytatása, sőt felHangvirágoztatása :) is kívánatos 2015-ben!

Örülök hogy olyan család adatott, amilyen. Nem cserélném le őket senkiért, semmiért. Most már ezt is tudom. Hogy ilyen téren minden úgy van jól, ahogy van. Hogy semmi sem véletlenül történt. El kellett és csak így lehetett eljutni idáig. Remélem sokáig szerethetjük még egymást! :)

"A világ annyi, amennyit beletöltesz!" - imádom ezt a mondatot. Ez az élet lényege - nem a pia természetesen. Hiszem, mert tapasztalom, hogy anyagiaktól függetlenül is olyan életünk lehet, amilyet csak akarunk magunknak (ismétlés következik: nem tökéletes életre gondolok, hanem JÓ-ra, élvezhetőre, derűsre). A mindennapok légköre, az otthon melegsége totálisan független a pénztől. Annyi - akár filléres - élményt tölthetünk saját életünkbe, amennyit csak akarunk. Rajtunk áll hogyan éljük meg a történéseket :) 
Számomra az élmény az utazást is jelenti. Jó volna már eljutni odáig, hogy külföldre is mehessünk a gyerekekkel négyesben (na jó, van olyan élmény, ami függ azoktól a fránya anyagiaktól). Hogy világot lássunk : ahány ország, annyi kultúra, ízek, illatok, tájak, zenék, emberek... egy átlagember - de még a nagy utazók sem - mennyi mindent nem lát a világból! Remélem ebben az évben új élményt adhatunk a gyerekeknek - s általuk magunknak! Világot akarok látni és láttatni! :)

Már megint csak írok, írok, írok... megint elkapott a gépszíj. Jó volna írni egy könyvet. Valamikor könyvet fogok írni életem során. Érzem :)
Ehhez lenne - mármint ahhoz, hogy hogyan szakítsak rendszeresen időt az írásra - jó gyakorlat a rendszeres blogírás. Az év egyik kihívása. Mondjuk heti 1 bejegyzés. Nincs fogadalom, majd meglássssssuk.... :)

Valami új akkor is elkezdődött :) Egy új esztendő mindenképp :)
Hogy mit hozok ki belőle, csak rajtam múlik :)

S ami mindeközben sziklaszilárdan, megingathatatlanul változatlan: amikor csak lehet, derűsen szemlélem az élet történéseit. Mert derűvel az élet 2015-ben is boldogabb :)